Oszkó: a választásokra összeállunk
Gyerekjáték lesz a közös programalkotás - mondta az ellenzéki együttműködésre utalva a 168 Órának adott interjúban Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Alapítvány egyik alapítója.
Gyerekjáték lesz a közös programalkotás - mondta az ellenzéki együttműködésre utalva a 168 Órának adott interjúban Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza és Haladás Alapítvány egyik alapítója.
Amennyiben a „patás ördögtől meg kell szabadulnia a nemzetnek” egyedüliként marad meg a programban, úgy egy esetleges választási győzelem abba a meglepő helyzetbe sodorhatja az Együtt 2014 vezetőit, hogy el kell gondolkodniuk az Együtt 2015, az Együtt 2016 és az ezeket követő további nehéz évek teendőin, ráadásul úgy, hogy közben már kormányozni is kellene. És Orbán Viktor sem lesz a közelben, hogy segítsen.
Hamis e-mailt küldtek szét Bajnai Gordon és a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány nevében, amelyben a volt miniszterelnök személyes találkozóra hívta a címzetteket - közölte az alapítvány.
Eldöntötte Bajnai Gordon, hogy visszatér a politikába, és a 2014-es kormányváltásra készülő politikai erőket fogja támogatni - értesült a hvg.hu. Információink szerint a volt miniszterelnök a Milla október 23-i rendezvényén akarja bejelenteni mindezt. Visszatérése egyelőre megosztja az MSZP-t és az LMP-t.
Minden ellenzéki szerveződés más tanulságot szűrt le a Haza és Haladás tanulmányából, ami arra kereste a választ, hogyan győzhető le a Fidesz - derül ki a Vasárnapi Hírek című lapból.
Cáfolja a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány a Heti Válasz friss számának azon értesülését, hogy a volt miniszterelnök őszre tervezné politikai visszatérését.